Dimitry Glukhovsky: Metró 2034

"2034.
Több mint húsz évvel az utolsó háború után az egész világ romokban hever. Moszkvában a túlélők a metróban, a föld legnagyobb atombombabiztos óvóhelyén húzzák meg magukat. Az egyik periférikus állomást, Szevasztopolszkaját borzalmas mutánsok fenyegetik s egyszer csak megszakad az összeköttetés a többi állomással - így pedig, lőszer nélkül halálra vannak ítélve. A titokzatos Hunter és az öreg Homérosz, aki egyre csak egy új eposz megírásáról álmodozik, elindul hogy kiderítse mi történt. S miközben lélegzetelállító kalandok során csapnak össze hol a metró szörnyeivel, hol a felszíni világ romjai között élő rémséges lényekkel, hőseink akikhez a szerelmet kereső Szása, a száműzetésben felnőtt szép fiatal lány is csatlakozik, egyre mélyebben gondolják át e torz világ értelmét és a föld alá bújt, nyomorult emberiség rendeltetését."

A Metró 2033 folytatása 2009-ben jelent meg Oroszországban és természetesen azonnal az eladási listák élére került. Egy művészi projekten belül egy orosz zenész, Dolphin zenét írt a könyvhöz míg egy Anton Gretchko nevű művész  regény a regény által ihletett olajfestményeket készített. Ez is jól mutatja hogy mekkora kultusz övezte már ekkor a Metro Univerzumot Oroszországban.

Az első szó ami eszembe jut a regényről, az a "kevesebb". Kevesebb terjedelemben, kevesebb helyszín és akció. Ez persze egyáltalán nem azt jelenti hogy rossz lenne a könyv mindössze ezekből a dolgokból nem markol annyit mint elődje. Cserébe viszont, rengeteg filozofálást kapunk ismét Glukhovskytól az ember vadállati oldaláról, hogy van e létjogosultsága a művészetnek vagy a szerelemnek egy poszt apokaliptikus társadalomban vagy hogy a cél szentesíti e az eszközt? Ezekre a kérdésekre két szereplő szemszögéből kutathatjuk a választ. Az egyik az író Homérosz, aki egyértelműen Glukhovsky alteregója, a másik pedig a fiatal lány Szása, akinek a karakterfejlődése hasonlít az előző részben lévő Artyom útjához, csak persze "kicsiben". Hunter karaktere a történetszála miatt meglehetősen rejtélyes, de ez is ad egy pluszt a regényhez.

Amit negatívumként feltudok sorolni, az Artyom hiánya. Mindössze ként mondat erejéig beszélnek róla mi történt az előző rész főhősével, és az író letudta ennyivel. Értem én hogy az ő útja beteljesedett az akkor történtekkel, de azért legalább egy rövid szerep erejéig beugorhatott volna. A másik számomra mínusz pont, hogy a történet néhol összecsapottnak érződik, főképp az utolsó két fejezetben, mintha a szerzőnek meg lett volna határozva a max oldalszám, amit nem léphet át a cselekmény.

Mindezek ellenére a Metro 2034 méltó folytatása a szériának és már kanyarban a folytatás. Ám Glukhovsky könyvein kívül több regény is megjelent ami a Metro 2033 világában játszódik, más városba vagy országba helyezve a történetet. Ezek "Metró 2033 Univerzum" címen jelentek meg.

A könyvsorozatot minden poszt apokaliptikus mű (film/játék/könyv) rajongónak ajánlani tudom, vagy azoknak akik szeretik az erős filozofálgatást és társadalomkritikába oltott drámákat. Azoknak már kevésbé, akik inkább az akció dús regényeket szeretik, de talán ők is tehetnek vele egy próbát hátha...

Dmitry Glukhovsky : Metró 2033

"2033. 
Az egész világ romokban hever. Az emberiség nagy része elpusztult. Moszkva szellemvárossá változott, megmérgezte a sugárzás és szörnyek népesítik be. A kevés életben maradt ember a moszkvai metróban bújik meg - a föld legnagyobb atombiztos óvóhelyén. A metró állomásai most városállamok, az alagútban sötétség honol és borzalom fészkel. Artyomnak az egész metróhálózaton át kell jutnia, hogy megmentse a szörnyű veszedelemtől az állomását, sőt talán az egész emberiséget."

Dmitry Glukhovsky 16 éves korában kezdte írni a könyvet, ami aztán internetes projektté fajult, ahol a könyv weboldalán világháló közössége megoszthatta az ötleteit Glukhovskyval. A szerző a rajongók segítségével be is fejezte könyvét és 2007-re a könyvesboltok polcaira is került. A regény bombasiker lett és Glukhovskyt pedig egy csapásra az orosz populáris irodalom egyik legismertebb szerzőévé tette. A hype vonat nem állt meg és 2010-ben elkészült a könyv videojáték változata, ami ténylegesen megismertette a világgal a moszkvai metró posztnukleáris birodalmát. A játék sikerét meglovagolva jelent meg 2011-ben magyarul is a könyv.

A regény két fajta utazásról szól. Az egyik a "fizikai", ami bemutatja Artyom körbeutazását a metróhálózaton, különböző emberekkel és ideológiákkal találkozva és más-más helyzetekbe kerülve, adva a könyv történetének egyfajta "road movie"hatást. A másik utazás, amit átélhetünk az Artyom felnőtté válásának története. Ugyan főhősünk már húsz feletti életkorban van, azonban személyisége a könyv elején még kiforratlan és egy gyámoltalan fiatal benyomását kelti. Egyrészt így bárki könnyedén azonosulni tud a karakterével, másrészt szórakoztató látni, ahogy  a borzalmakkal szembesülő Artyom a szemünk előtt válik érett, felnőtt harcossá.

A Metro 2033 atmoszféráját a sötét és klausztrofób hangulat adja, tudatosítva az olvasóban, hogy az ember nem a földalatti létre született. Ehhez csatlakoznak a különböző fantasy elemek(mint például Poljanka, más néven "a Sors Állomása"), amik valahogy mégis megférnek egy poszt apokaliptikus scifi könyvben.

Ezt a hangulatot csak színesítik a különböző fentebb említett ideológiai csoportok amikkel a könyvben találkozhatunk. Van pár állomás, amit fasiszták vezetnek, "Negyedik Birodalom" néven, de például a kommunisták egy egész metró vonalat tartanak az ellenőrzésük alatt, Ez a Vörös Vonal. A teljesség igénye nélkül találkozhatunk még jehovákkal, kannibálokkal és vörös forradalmárokkal (különállóak a Vörös Vonaltól).

Ebből is látszik mennyi csoportot vesz nagyító alá a szerző. A így lesz a könyv egy hatalmas társadalomkritika az emberek felé és megkérdőjelezi fajunk létének jogosultságát a Földön...

Borderlands (2009)

Mint azt már leírtam valamelyik cikkben, nagy rajongója vagyok a képregényeknek, de persze ez más
témákra is igaz. Ilyenek például a lepusztul világokban játszódó poszt apokaliptikus vagy a scifi témájú történetek. Van egy játék ami mind három témakörből szemezget egy kicsit és ezt gyúrja össze egy nagy egésszé. Ez lenne a Borderlands.

A távoli jövőben, az emberiség már más bolygókat vesz birtokba. Az egyik ilyen planétát Pandorának hívják, ahova a telepesek egy jobb élet reményében költöznek, ám az új lakók elég hamar rájönnek hogy a bolygó egy hatalmas kopár sivatag és néhány idegen romon kívül nem sok érdekes található rajta. Miután Pandorát kevés természeti kincsétől is megfosszák, a különböző társaságok tovább állnak és hátra hagynak mindenkit (a munkára kényszerített bűnözőket és a békés becsületes telepeseket egyaránt). A dolgot csak súlyosbítja hogy a letelepedés után hét évvel, a helyi vadvilág is felébred"téli álmából" és riad vissza az emberek megcsócsálásától sem.

Ebben a világban próbálnak az emberek idegen technológiát szerezve meggazdagodni vagy egyszerűen csak túlélni. A reményt sokakban már csak egy legenda jelenti. Mendemondák szólnak egy idegen eredetű "Kamra" nevű helyről, ami olyan idegen technológiát és titkokat tartalmaz, amiket emberi ésszel nem lehet felfogni.

Egy ilyen Kamravadász bőrébe bújunk mi is, akinek egy titokzatos hologramszerű nő, az Őrangyal segíti útját.

A történek egy faék! Kész ennyi, ennél többet nem tudok róla mondani. Ha van benne valami fordulat azt is legfeljebb egy vállrándítással intézzük majd el. Viszont a hangulat valami nagyon jó! Ha nem is a pusztulóban lévő Földön járunk, Pandora sivatagai csak úgy sugározzák magukból a Mad Max életérzést. Emellett pedig fontos hogy nem fél önmaga paródiája lenni sem. Ez a kinézeten is meglátszik, ugyanis a Borderlands rajzolt, képregényszerű megjelenítéssel operál ami ennek ellenére baromi szépen néz ki. Az egész játékot belengi egy olyan szintű komikusság amit játszva érez igazán az ember. Ez már az intro első 5 másodpercében is feltűnt mikor a vadállatot elcsapja a busz, de megemlíthetném még a sorozat ikonikus szereplőjét Claptrapet az idióta robotot...

A játék egy FPS/RPG. Vanak kasztok (4 db), amikből választhatsz(én a gépkarabélyokat mesterien kezelő Katonával mentem). A fejlődés, szint rendszerben működik mint egy klasszikus szerepjátékban. Az ellenfelek különböző fegyvereket dobnak más más tulajdonsággal így a variációk szinte végtelenek és mindig arra ösztönöz a játék hogy kimenj és irtsd az ellent jobb cuccokért, ezzel hosszú órákra is a játék rabjává válhatsz.

Ezt ellensúlyozandó megemlíteném a küldetéseket, amik sajnos már nem ennyire jók. Leginkább kimerül a "keresd meg X,Y,Z tárgyat és vidd vissza" "öld meg X embert és hajtsd be a jutalmat" és a "menj el A pontból B-be" feladatokban. A játék ezzel a dologgal le sem tagadhatná hogy masszívan csak a koopozni vágyókat tűzte ki célközönségnek.

Az egyhangú küldetések mellé még súlyosbító körülmény hogy szerintem hosszú a játék. Nyilván izgalmasabb történet és küldetés sorozat mellett ez nem tűnne fel így lehet hogy a fentebb említett probléma okozza a játék hosszóságának érzetét is.

Ha valaki szereti a hülye humort és a rajzolt médiumokat, azoknak mindenképp ajánlanám, viszont leginkább koopban haverokkal mert egyedül elég hamar egyhangúvá válhat. A Borderlands nem kevés pénzt hozott a fejlesztő Gearboxnak ezért természetesen nem maradhatott el a folytatás sem. Legközelebb 2012-ben térhettünk vissza Pandorára.

Könyv: Steve Crawford - SAS Enciklopédia

Na eddig tartott az oldal játékokra való szakosodása, amit most egy könyvről szóló cikkel törnék meg. Nem is kezdhettem volna nehezebbel mint egy enciklopédiával. Igaz nem nevezném a szó szoros értelemben annak, de azért mégis jobb ha ráaggatjuk ezt a jelzőt.

Mint ahogy a nevéből is kitűnik az SAS Enciklopédia a brit elit egységgel, a Különleges Légi Szolgálattal (Special Air Service) foglalkozik részletesen és azt kell mondjam maradéktalanul eleget is tesz feladatának.

Ahogy férfi létemre sosem szerettem a focit úgy nem voltam igazán soha egy katonáskodós típus se. Egy időben aztán megnőtt az érdeklődésem a e téma felé köszönhetően a Modern Warfare sorozatnak. Abban a játékokban hallottam először az SAS alakulatról is. Egy halom hasonló témakörű játékot végigjátszottam és elolvastam megannyi SAS-ről szóló cikket.

Maga a könyv szerkezetileg három részből áll. Az egyikben az ezred történetét meséli el, a másodikban a harcászat kerül bemutatásra, a harmadikban pedig a felszereléseket vehetjük jobban szemügyre. Mindez persze rengeteg ismeretet foglal magába, ám meglehetősen szárazon írja le őket (bár lehet túl sokat várok egy enciklopédiától). Ez a történeti résznél is igaz (egy-két kivétellel), viszont a harcászati módszerek taglalásánál önismétlést véltem felfedezni, mikor bizonyos eljárásokat a történeti részben már leírtakkal próbáltak illusztrálni, ezzel újra leírva a megtörtént eseményeket. Ezért természetesen a könyv egy idő után unalmassá válhat azoknak akik nem annyira militarista beállítottságúak.

Hozzáteszem pozitív jellemzőként hogy a rengeteg katonai dolog mellett foglakozik egy-két fejezet a szélsőséges körülmények közötti túlélésről is, amiről azért jó volt olvasni és kicsit kiragadott a különböző hadműveletek egyhangúságából.

A könyvet abszolút nem tudom mindenkinek ajánlani, kivéve azoknak akik nagyon érdeklődnek a hadi technológia és hasonló dolgok iránt. Én egész eddig nem tudtam eldönteni hogy viszonyuljak ehhez a témához, de elolvasva az enciklopédiát rájöttem, nem áll hozzám annyira közel a "katonadolog"  mint gondoltam.

A következőkben újra visszatérek a játékokhoz és meglátogatom a Határföldeket.