Borderlands 2 (2012)

A Borderlands minden hibája mellett remek játékélményt nyújtott a játékos társadalomnak és hatalmas siker lett, így nem volt kérdéses a folytatás sem. 2012 szeptemberében meg is érkezett a második rész, amiben a készítők állításuk szerint igyekeztek kijavítani az előző rész hibáit. Lássuk hogy sikerült.

 Öt évvel az előző rész eseményei után Pandorát egy Jack nevű diktátor uralja, aki a Hyperion nevű cég élén áll. Jack célja nem más mint kinyitni egy újabb Kamrát ezáltal szerezve korlátlan hatalmat a bolygó felett. Ez persze újabb Kamravadászokat vonz Pandorára, (akik közül újra megválaszthatjuk a magunk játékos karakterét), ám Jack a levegőbe repíti a vonatot, amin a főhősök érkeznek. Később az idióta Claptrap ás ki minket a hóból és kapcsolatba lép velünk az előző rész titokzatos Őrangyala is hogy segítségével elpusztíthassuk Jacket. Természetesen létezik ellenállás is, akik harcolnak a Hyperion ellen, így hozzájuk vezet első utunk....

A történet nagy fejlődésen ment keresztül, bár ez inkább tudható be annak hogy az előző részben nem nagyon volt. Viszont például első rész játszható karakterei itt kulcsszerepet játszanak az ellenállásban és a főküldetés szempontjából. Ha nem is egy Mass Effect szintű történetről beszélünk, azért ért egy-két váratlan fordulat, különösképp a főszál vége felé.

Az erős indítás miatt, már az elején szembetűnő a változás. Már az első percben sikerül meggyűlölni Jacket ez pedig egy hatalmas lendületet ad már a játék elején. Ami még remek, hogy a játék első negyedében jéggel és hóval borított tájakon leszünk, vagyis az első részhez képest tejesen idegen környezetben fogunk kalandozni.

Leginkább persze karakterünk fejlesztése és a jobbnál jobb felszerelés elérése lesz a cél, akárcsak a legtöbb hasonló RPG-ben. A játék küldetései és a környezetének javulása meghozta gyümölcsét: Az élmény már korántsem olyan egyhangú mint az elődé ezért nem egyszerű ráunni. Karakterünk alakítása kiegészült pár olyan funkcióval, amitől változtatni tudjuk a kinézetét bizonyos szinten, vagy épp újra tudjuk osztani a szintlépéskor szerzett skill pontokat, ami jól jön, ha épp elbaltáztuk a karakterfejlesztést.

Ami nem tetszett, hogy a játék helyenként rohadtul nehéz (vagy csak én vagyok béna Assasinnnal), de a program maga sem könnyíti meg néha a dolgunkat. Jó példa erre a "nagy madárral" (igyekszem spoilermentesen fogalmazni) vívott bossfight, ahol egyéb teendőim miatt félbe kellett szakítanom a harcot, de mikor pár nap múlva újra bekapcsoltam a játékot verekedhettem át magam megint az egész területen hogy eljussak magához a főellenfélhez. A legbosszantóbb még nem is ez, hanem hogy a játék bizonyos helyeken


csak akkor engedett tovább ha leszedtem pár igen combos ellenfelet ezért a területen átszaladni sem volt lehetőségem.

A Borderlands 2 egy nagyon jó, tartalmas és továbbra is nagyon humoros játék. Ajánlom mindenkinek akinek tetszett az első rész, akinek meg nem azoknak pláne mert a Borderlands világa ebben a játékban mutatja meg igazán magát.

Arkagyij és Borisz Sztrugackij: Stalker - Piknik az árokparton

"A Látogatás a Föld hat pontján, két napon át tartott. Azután az idegenek eltávoztak, anélkül, hogy bárkivel is kapcsolatba léptek volna. Csak a Zónákat hagyták hátra, több négyzetkilométernyi fekélyes sebhelyeket a bolygó felszínén, ahol még a fizika törvényei sem a megszokott módon működnek. A hatóságok lezárták, elkerítették és tiltott területté nyilvánították mindet, ám nem számoltak az emberi kíváncsisággal.

Aki a rendelkezések ellenére bemerészkedett, legtöbbször nem tért vissza, de ha mégis, egészen elképesztő leleteket hozott magával. A fekélyes sebhelyekből egykettőre kimeríthetetlen kincsesbánya lett, és megszületett a stalkerek szakmája, a saját szakállukra dolgozó vagy felbérelhető kalandoroké, akik életük kockáztatásával térképezték fel a lezárt területeket, ki boldogulást, ki vagyont, ki izgalmakat keresve. Vagy az elérhetetlennek tartott, kívánságteljesítő aranygömböt…

Redrick Schuchart fáradságos munkával a stalkerek legjobbjává képezte magát. Úgy gondolta, őt a Zónában már nem érhetik meglepetések. De persze tévedett. Ez az ő története."

A Sztrugackij testvérek regénye scifi körökben már '72-es megjelenése óta hatalmas sikernek örvend. Andrej Arszenyjevics Tarkovszkij 1980-ban még egy egész estés filmet is forgatott a könyvből, amit szintén kultuszfilmként tartanak számon egyes körökben. Le merem fogadni azonban hogy az én generációmból többségnek csak a könyv által ihletett S.T.A.L.K.E.R. - Shadow Of The Chernobyl című játék mond netán valamit. Ezzel semmi baj nincs, pláne hogy a korábban taglalt Metró 2033-hoz képes a Stalker meglepően nehezebb olvasmány, még ha terjedelemben kevesebb is. Ettől függetlenül ha valaki, aki a játékok vagy a film miatt készül elolvasni ezt a könyvet (ahogy én is) tehet vele egy próbát, de le kell szögeznem hogy a fentebb említett médiumok csak bizonyos kifejezéseket vettek át mint a "stalker" vagy a "zóna".

Véleményem szerint regény nem akar másról szólni mint a függőségről. A főszereplő Redrick a "valóságban" lévő problémáira mindig a Zónában keresi a választ holott nem veszi észre hogy életét épp a titokzatos hely iránt érzett "függése" teszi tönkre. Ez az igazság többé kevésbé a történet valamennyi szereplőjére igaz. Nem találunk közöttük elégedett vagy boldog embert mert mindenki a saját démona fogja, ami valamilyen úton módon a Zónához köthető. Ez a sötét, mocskos és nyomorúságos légkör Harmont egész településére ráül és hamar magába szippantja az erre fogékony olvasót, különösképp aki épp maga alatt van olvasás közben.

A szereplők kálváriája mellett azonban nem kevés mondanivalót feszeget még így is a regény. Személyes kedvencem például az a beszélgetés, ami két szereplő között folyik le egy bárban és az élet értelméről szól. Annál a szakasznál én magam is félre raktam a könyvet egy kicsit és komoly gondolkodásba fogtam. Többet nem akarok írni magáról a regényről mert eléggé rövid és spoilerezni sem akarok, ez egy olyan történet amit mindenkinek magának kell végig olvasnia.

A 2013-as kiadásban a regény után megtalálható a Tarkovszkij film forgatókönyvének korábbi változata, amit a Sztrugackij testvérek írtak, így mindenki összetudja hasonlítani ezt a végső, filmen is látható verzióval. Pusztán regény utolsó fejezetét veszi alapnak más szereplőkkel, de ennek ellenére szerintem egész jól sikerült és a regényhez hasonlóan szintén nem kevés mondanivalót rejt.

A könyv harmadik részében Borisz Sztrugackij beszámolóját olvashatjuk, a regény kiadásának történetéről, miképpen cenzúrázta (vagy csak próbálta) azt az akkori rendszer. Érdekes elolvasni milyen szigorúan viszonyultak a cenzorok egy pártkritikától mentes "egyszerű" scifi regényhez is.

Összegezve nekem mindenképp megérte a vételt (pláne hogy öt éve vadászok erre a könyvre). A Metrónál kissé nehezebb, de mégis kitűnő olvasmánynak bizonyult.